Barát Csaba blog

Resident Evil 2 Remake, Leon-A végigjátszás S+ rang nehéz fokozaton (T46)

2019. február 27. - BCS911

Resident Evil 2 Remake, Leon-A végigjátszás S+ rang NEHÉZ fokozaton

--------------------

PC-s verzió
2 óra 9 perc lett ezzel a végigjátszással.
A lazább megoldással 2 óra 16 perc.

Az S+ rangot kifejezetten nehéz elérni nehéz fokozaton! 2 óra 30 perc alatt kell lenni és max 3 mentést szabad, ráadásul az ellenfelek keményebbek és kevesebb táska van!

--------------------

re2_s_plusz_rang_nehez_fokozaton.jpg

 

1.) Benzinkút

A felakasztott kulcsért be, egy bizonyos hangnál hallatszik amikor elmehetünk a zombi mellett, de ha rögtön futunk talán elfuthatunk mellette, a Q-t érdemes használni a gyors forduláshoz, ezzel is másodperceket takarítunk meg. Ha megy jobbra fele, akkor érdemes egy kicsit megvárni, hogy jobbra menyen és akkor balra befordulhatunk anélkül, hogy rá kellene lőni.

Kulccsal ki a zárt ajtón egyik soron át, ajtóhoz, majd ki az épületből.

2.) Rendőrség

Rögtön Q, hosszabb futás, be a rendőrségre.

Lent vagyunk még, jobbra, kart le, feljön a védő ajtó, átmászunk a sötétbe.

---

Van egy nagyon pici helyiség előrébb amiben pisztoly lőszer és deszka van, de most még be van deszkázva, akkor lesz nyitva, amikor vissza felé szaladunk, innen fog kitörni több zombi!

A második ajtónál, a Press szobába be tudunk menni, itt felvehetünk pisztolylőszert.

A folyosót elzárja egy szekrény, visszatámasszuk a helyére. A női vécében van egy spré!

A kiabáló emberkét kihúzzuk, szerzünk tőle egy fontos jegyzetet a három szobor kódjához! A kihúzás után támadnak a zombik, vissza kell futni a Hall-ba! Érdemes előtte tanulmányozni a térképet, hogy jó irányba fussunk vissza.

A zombi töri befele az ajtót, álljunk az ajtó jobb szélére és amikor betöri, elfuthatunk mellette. De igazából érdemes szétlőni a lábát, mert akkor később nem lesz útban, amikor másodjára erre járunk!

Később a szembe jövő két zombi mellett is elfuthatunk jobbról. Az idő spórolás miatt összesen csak 1-2 zombit szabad lőni pisztollyal, de ez majd később.

---

A kés segítségével most a baloldali alsó szintet fedezhetjük fel. A Recepciónál pisztolytöltényt fel.

A folyosó végére, az Operations szobába, itt van pisztolytöltény balra, gyorsan felvenni, átmászni a kis résen.

Hátunk mögött //pisztolylőszer//.

A folyosón lévő zombikkal nem törődni, hanem rögtön Be a West Office szobába.

Felvenni a kisport és a szekrényből a lőszert.

A páncélszekrény kódja: ///left 9, right 15, left 7.///

Leon asztalánál a kódok //NED// és //MRG//.

Kapunk egy fejlesztést a pisztolyhoz, több lőszer fér bele!

A menüben most törölni a benzinkút kulcsát és kombinálni a tuningot.

A biztonság kedvéért én itt mindig balra mentem visszafele, hogy az asztalnál ne ébresszem fel a zombit.

A kövér zombi valószínűleg ránk töri az ajtót, érdemes úgy lőni, hogy leszakadjon az egyik lába. De ha teljesen az ajtóhoz állunk és talán egy kicsit jobbra, akkor betörésnél nagy valószínűség szerint simán elfuthatunk mellette!

A lépcső melletti Dark szoba előtt felvehetünk egy zöld növényt. A Dark szobában szekrényben kispor, egy mentés, piros növény. Rögtön érdemes kombinálni a 2 növényt és a 2 port, hogy a ládában kevesebb dolog legyen. A varázsládába érdemes kitenni a felesleges dolgokat, hogy legyen hely! Én csak a pisztolyt viszem. A gyorsaság kedvéért a ládanézetnél sokszor érdemes a tabot használni, így gyorsabban találunk sokszor dolgokat.

Kint felvenni a deszkát és bedeszkázni az ablakot.

---

A lépcsőn fel a másodikra! Fent a hullánál pisztolylőszer. Be a szobába! Itt fel egy Portable Safe nevű dolgot, a belsejében egy bill. gomb lesz. Idegesítő, de annyira nem nehéz kitalálni a kombinációját, meg kell jegyeznünk, hogy melyik volt a jó sorrend és mindig eltalálni az újabbat, hogy melyik következzen, abban segít az, hogy mindegyik gombnak meg van a helye ahol felgyullad zölden, a nyíl mutatja, hogy melyik a következő lámpa.

(Az itteni puskalőszereket inkább később vegyük fel, a helyhiány miatt!) Lezárt hátsó szekrényben puskalőszer, másikban semmi, ezért az időspórolás miatt nem érdemes kinyitni, másik szekrénysornál jelszó: CAP. Utolsó szekrényt ne nyissuk ki!

Következő emeletre fel! A lábon lőtt zombi valószínűleg még mindig útban van, ezért a biztonság kedvéért a fejébe lőni, hogy el tudjunk futni mellette! Egy bizonyos fajta hangból tudjuk, hogy már nem veszélyes!

Fent rögtön pisztolylőszer. Egy szekrény álldogál magányosan, jelszó ///DCM///, maglőszer van benne. A hely végén felvenni a kék kulcsot!

Tovább egy másik folyosó részen. Be a nagy helyiségbe. Itt fel egy kis port, felnézni a zombira ami felülről lóg, így lejjebb jön, jobbra fel pisztolylőszer.
(Ha a deszkát felvesszük, és a könyvtárban a kést, akkor a második szoborhoz vissza fel kell futni, hogy kivegyük a nagy érmét!)

Itt fent átmehetünk a könyvtárba. Le alulra,

Ha kevésbé van szerencsénk, akkor közel van egy női zombi, akkor mindenképpen érdemes szétlőni a lábát. Habár itt én inkább úgy csináltam, hogy előtte a kis szobába futottam, hagytam, hogy rám törje az ajtót és ott lőttem szét a lábát.

Be egy kis szobába, van itt egy por is, a meglévővel kombinálni, és a lovas szoborból felvenni a medált

//HAL, SKORPIÓ, KANCSÓ//.

A könyvtárban balra egy fekvőrendőrtől fel egy kés, az egyik asztalon van egy nagy piros könyv, ezt is fel. Végül a kulcs segítségével a zombik elől kimenekülni a Hall-ba.

Itt jobbra egy pisztolylőszer! (Az ajtót mindenképpen érdemes nagyon jobbról megközelíteni, mert így nem fog felébredni az ajtó mellett ülő zombi.)

---

Az oroszlán szoborból kivenni a második medált
//OROSZLÁN, NÖVÉNY, MADÁR// és végül betenni a két medált!

Alul balra használni a //KÉK// kulcsot az ajtón, de ne menjünk be!

A varázsládához, Innen a

//pisztolyt, piros könyvet, kék kulcsot// viszem csak magammal.

---

Fent, a jobb oldali rész következik! Az első szobában a páncélszekrénykódja:

///left 6, right 2, left 11.///

Egy fegyverkiegészítő van benne amit rátehetünk a pisztolyra. A kék kulcs segítségével tovább.

A folyosón be balra (a deszkát is felvehetjük, csak akkor később nem lesz hely egy kis pornak) a közeli ajtón, az Art szobába be, fel egy kártyát, szoborkéz plusz könyv, törölni a kék kulcsot, majd a szoborra amit kell, kapunk egy újabb tárgyat.

Folyosón tovább, kimegyünk, duma a csajjal, felvenni a deszkát, a pisztolylőszert, majd felvenni a nagy harapófogót, a segítségével elvágni a láncot és tovább!

---

A jobb oldali rész első emeletén vagyunk. Itt gyorsan balra (esetleg bedeszkázhatjuk az ablakot és szétlőni az ablakon bejövő zombi lábát és akkor nem fogja hátulról ránk törni az ajtót), levágjuk a láncot, most jön egy nehéz rész:

rögtön jobbra, felvenni a kis port, itt érdemes szétlőni a zombi lábát

vissza, felvenni a villanógránátot, hullától a pisztolylőszert, bedeszkázni az ablakot

jobbra az asztal saroknál felvenni a biztosítékot, bent felvenni a piros kereket és a sárgaport

a széket eltenni az ajtó elől és ezt mind lehetőleg gyorsan

ha nem törik befele az ajtót, akkor balra érdemes kinyitni, ha törik befele akkor betörés után eldobni a villanógránátot, ameddig kábulnak addig minden zombi mellett el lehet szaladni amelyik látta a villagránátot!
(Ha rögtön szaladunk jobbra a kis mini részbe, akkior lehet felvenni pisztolylőszert és deszkát és lesz idő vissza szaladni, mielőtt észhez térnének a zombik!)

Folyosó végére, betenni a biztosítékot, lesz az ajtónak áram, majd a Hall-ba.

---

Bal alul, a recepciónál kezdve. Legyen nálunk:

///vágó, bill. gomb, kártya, pisztoly, puskalőszer///

Végig a folyosón, be abba a nagy szobába ahol a kis résen átmentünk, de most levághatjuk a láncot és mehetünk tovább.

A folyosó részen nagyon vigyázni kell, balról, takarásból jön egy zombi, szétlőni a lábát, és a végén szintén egy zombi ami elállja az utat. Gyorsan el kell őket intézni, különben ránk jön a többi zombi!

Bent egy elektromos kütyü, ami kell a robbantáshoz, plusz villanógránát és zöld növény. Vágószerszám törölhető.

Most pedig a fegyvertárba! Bill. gombot be (208), ott puskalőszert fel!

Fel a puskát és a puskalőszert, puskát megtölteni!

A 2 zombi fejét érdemes szétlőni puskával, mert ide még jövünk, ráadásul üldözni fog Tájrent!

Innentől kezdve kizárólag puskával fogom lőni a zombikat és a kutyákat az idő spórolás miatt!

Szekrényekből felveszem még (109) és (102).

A Dark szobában a varázsládába dolgokat ki, marad:

///puska, puskalőszer, kés, piros kerék, robbantó kütyü, zöld növény///

---

Fel a második emeletre, itt puskával fejbe a zombit, egy piros növényt fel, kombinálva a zölddel.

Be a kis szobába, ott felhasználni a piros kereket.

Szekrényben kis por, következőben semmi, ezért azt nem kell kinyitni. Következő folyosón puskalőszer balra. Ha folyamatosan futunk, akkor itt a nyalóka szörny nagyon nagy valószínűséggel nem fog belénk karmolni!

Be a STARS irodába, fel egy elemet, kombinálni az elektromos kütyüvel, fel puskalőszer, villanógránát, sárgapor

A //sprét// itt hagyni későbbre, ha van teljes élet nálunk!

Kint a könyvtár részhez futni, kicsit baloldalt futni a folyosón, itt én mindig megúszom a nyalókaszörnyet.

A kis részen maradt zombit lelőni. A könyvtárban a zombikat fejbelőni. Hogy később gyorsabb legyen, ezért 2 könyvespolcot jobbráb huzni és mögötte egy sötét részen felvenni egy pisztolytöltényt!

Fel, ahol a nagy C4 bomba van, arra rátenni az elektromos kütyüt! A plafonról lelógó zombit előtte érdemes fejbe lőni puskával, mert útba lesz!

Szoborból felvenni a medált,

///fej, nyíl, kígyó///

azonnal kifutni a könyvtárba, előtte a nyalókaszörny mindig hátba karmol, de utána mindig érkezek elmenekülni előle. Az időspórolás miatt nincs értelme küzdene vele!

A kijáratnál lévő zombit fejbe lövöm, hogy később ne legyen útban!

3.) Rendőrség alatt

A szobor alá, puskalőszert fel, amit viszek:

most rendezem egy kicsit a dolgokat, 2 kicsi porból pisztoly lőszer, 2 sárga porból mag lőszer.

///puska, pisztoly, pisztoly lőszer (kb. 90 darab), 2 kés, 1 élet///

Itt mentek! (27 perc)

Le a lifttel! Ha a lépcsőn teljesen lemegyünk, akkor felvehetünk egy kézigránátot!

Tovább menve a folyosókon szekrényt vissza, jön egy főellenség! Az a jó, ha a fejét lőjük pisztollyal, amikor megjelenik a karján a nagy szem, akkor pedig érdemes azt lőni.

Azért pisztollyal próbálom inkább itt elintézni, hogy maradjon elég puskalőszer a zombikhoz.

Érzésem szerint akkor is érdemes pisztollyal sokat lőni messziről a szörnyet, ha nem pontosan találjuk el a nagy szemet. De persze nehéz, mert nagyon jön utánunk.

Először hármat fejébe pisztollyal, utána az átalakulásnál gyorsan közelébe megyek és megpróbálom minél többet késsel megsebezni. Ameddig a háta mögött maradok, addig ez megy, de elég hamar elszokott kapni, de nem probléma, mert nem üt, hanem csak elkap és olyankor beleszúrja a kést. Kés szurás után érdemes agreszívan folyamatosan eltalálni a karján lévő szemet. És így előfordulhat hogy ismét letérdelt, ekkor újra megcsinálhatjuk a késes dolgot!

Érdemes az egyik sarokból felszedni egy gránátot és mindkét gránátot elhasználni rá, hogy gyorsabban vége legyen! Néha érdemes szándékosan hagyni, hogy megfogjon, mert akkor pontosan bekapja a gránátot.

Győzelem után felszedem a maradék 2 sarokban lévő pisztolylőszereket és növényeket. A földön egy hátramaradt kés.

Létrán vissza fel, kis helyiségben több dolog.

Vezérlőterembe, hidat megfelelő helyre.

---

Következő helyen mentési hely. Ezeket viszem magammal:

///puska, kés, pisztoly/// de a kés legyen védekezésnek beállítva

Egy nagy garázs részen kötünk ki, megnézzük a kapu kártyás nyitóját, jön Éda.

Éda után a zárka részbe, balra pisztolylőszer, hátul fel a kurblit.

A kurblival arra a részre ahol jobbra a térképen egy piros fekete vonal van a folyosóra rajzolva.

A kutya ketreces résznél kutyákat lelőni. És itt felvenni egy sárgaport.

Szóval először jobbra fele. A hullaházas szobában van piros növény és egy villanó gránát, plusz a piros kulcs!

Itt az ajtó mellett lévő zombit először lelőni, és azt is amelyik mellett a kulcs van, mivel képes kisétálni innen, ami később nagyon zavaró lehet. A kulcsosnál mielőtt felveszem a kulcsot, szétlövöm a lábát.

Utána a folyosón betenni a kurblit, a következő helyen felvenni a zöld növényt, kombinálni, felvenni a dobozt, felkapcsolni az áramot, az utolsó két kapcsolót felnyomni!

Ha folyamatosan futunk visszafele, akkor 2 kutyát kivéve a többit lehagyhatjuk, az egyik pont elénk szalad ki, a másik az ajtó után balról ugrik be. Azon a részen ahogy kiszaladunk az ajtön rögtön balra!

A folyosón teljesen vissza, egy lőtér szobába, itt fel egy doboz, amiben egy autó kulcs van! Plusz egy kis rész, amit a kulccsal nyithatunk, itt nem mentem be, csak az ajtón használtam a kulcsot. Utána rögtön vissza ki, a 2 zombival itt nem törődtem.

---

Fel a rendőrség épületébe, csak most azon a részen ahol még nem voltunk!

Fent a szekrényen puskalőszer, de csak kifele tudom felvenni, mert tele vagyok! A közeli szobában mentési hely és sok minden egyéb, fontos a hosszúkás biztosíték az ajtó kinyitásához! Itt minden felveszek.

Szerintem most jön a játék legnehezebb szakasza, főleg Tájrent miatt sok helyen nagyon veszélyes. Itt alap, hogy a legtöbb esetben tudni kell jól kikerülni. Baloldalt várni, hogy üssön, az ütés elején gyorsan hátra szaladni, majd a jobb oldalán elmenni.

Ezeket viszem magammal:

///puska, puskalőszer ha van, kurbli, biztosíték///

Folyosó végére, itt 3 zombit puskával elintéztem. Biztosíték be, falban egy kés. Több helyen tovább, balra ki az esőre, ott fel! A hullát evő zombit nem lőttem fejbe, mert itt csak 4 puskalőszerem volt. De egyébként itt mindegyiket le kellene!

Majd a folyosó végén ahhoz az ajtóhoz futni amit a kurblival lehet felemelni!

További részen fel a lépcsőn, fent deszka, villanógránát, pisztolylőszer, a jobb oldali ajtón be, gyorsan balra puskalőszer, vissza, középen egy nagy fogaskerék, ha jól csináljuk nem találkozunk a 2 zombival.

Vissza, majd a másik ajtón, ott a létrán le!

---

Balra le, jobbra felvenni a 2 zöld növényt, tovább, a kart átállítani, én itt a két zombit fejbe lőttem a puskával, bent kulcs és persze itt van varázsláda is, ezért kitenni a felesleges dolgokat, ezeket viszem:

///deszka, pisztolylőszer, zöld kulcs, piros rubint a botból///

Vissza fel eloltani a tüzet, a helikopter melletti piros padon pisztolylőszer!

Új ajtónál tovább, egy piros növény, megjelenik Tájrent, ha sikerül jó időben hátrébb állni, talán sikerül elkerülni az ütését, utána mellette elfutni. Fel a zöld növényt, kombinálni!

Jobbra megint, megint arra a helyre ahol kurblival felnyílt az ajtó. Csak most a lépcsőn le, ablakot bedeszkázni, folyosó végén a szekrényben sárga por.

Bent kis por és egy ládika, benne az usb-s jelvény. Ha a másik helyiségbe átugrunk, akkor ott egy pisztolylőszer.

A Hall-ba, de az előtte lévő szobában felveszem a zöld növényt!

---

A Hall-ban kilehet tenni a felesleges dolgokat, ja és a láda közelében hagytam egy sprét, azt most fel. Ezeket viszem magammal:

///spré, puska, 2 kés, villanógránát (de kés legyen védekezésnek, zöld kulcs///

Baloldalt lent, abba a szobába aminek Records szoba a neve, a nyalóka szörnytől elfutni és jó nagy távolságot tartani, én itt baloldalt futok inkább, majd jobbra egy kicsit, majd sarok után nagyon pontosan az ajtóhoz, itt általában mindig sikerül megúszni a nyalókaszörny támadását! Ha a földön egy szélőt lábu zombi kuszik, akkor azt mindenképpen lelőni puskával, mert kifele nagyon zavaró elhet ha jön Tájrent!

A zöld kulcs végre nem kellesz többé! A szobában egy gránát és egy hosszú rúd.

Vissza a Hall-ba, de előtte felveszem az eddig mindig ott hagyott zöld növényt, megint a varázsládához!

---

FONTOS hogy nehogy itt hagyjunk valami fontosat most, ezeket kell vinni:

//puska, egy sárgapor, egy teljes élet, piros kulcs, usb-s jelvény, fogaskerék, kés, villanógránát, rud//

és villanó gránát bekészítve védekezésként, és jobb oldalt felmenni, hogy a rendőr zombi ne kelljen fel

A rúddal fel a könyvtárba, be a helyére.

FONTOS, meg kell várni, hogy közelebb jöjjön Tájrent, hogy lássa a villagránátot, utána háromszor jobbra húzni a szekrényeket! És ne legyen útban zombi!

Fel a létrán, be az uj ajtón! Folyosón vigyázni az egyik zombival, érdemes fejbe lőni puskával és felvenni egy zöld növényt!

Jobbra be, bent betenni a nagy fogaskereket, utána vissza felvenni, hátul egy másik részben felvenni egy nagyport, kombinálni a sárgaporral, végre lesz elég puskalőszer. Fel, kis fogaskereket fel, helyére a nagyot, lent betenni a kicsit a helyére és végül felvenni a dobozt!

 

---

Vissza a könyvtárba, le (itt én egy sötét helyről felvettem pisztolylőszert), arra amerre a ló szobor van, ott megint tovább, be egy Linen nevű szobába, abban fel megint azt a kis izét amiben a következő bill. gomb lesz! Fontos, hogy igyekezünk minél gyorsabban kijönni ebből a kis szobából Tájrent miatt!

Ezután fussunk be a STARS irodába, PC-be az usb-t, számítógép monitora, majd felvehetjük a magnumot! És mostanra el is használtunk minden normál ajtó kulcsot! ////FONTOS////, vigyük magunkkal tovább a rendőr jelvény usb-t!

A helyhiány miatt itt töröltem a kést, plusz töröltem a zöld növényt, helyette felvettem az itt hagyott sprét.

Itt kimenve az lenne a legjobb ha balra tudnék vissza menni, a könyvtáron keresztül a Hallba, de ha balra elállja az utat Tájrent és a nyalóka szörny, akkor a nyalókaszörny miatt nem tudjuk kikerülni Tájrentet, ezért jobbra le kell menni és onnan be a fegyvertár szobába, de onnan sokkal veszélyesebb bemenni a 2 nyalókaszörny miatt!

Amikor ezt írom, akkor a szerencsésebb verzió lett, habár pár másodpercet vártam a Star szobában, hátha elmegy Tájrent és elment, hallatszott egy ajtó csapódás. A nyalókától balra fele, baloldalt szaladva könnyű elmenekülni!

Vissza a Hall-ba!

---

Megint a varázsládához! Hogy ne használódjon el a villanógránát ezért azt kiteszem, ezek viszem:

///puska, puskalőszer, gránát, kés, 2 teljes élet, bill. gomb///

Majd oda, ahol betehetjük az utolsó hiányzó gombot és felvehetünk megint egy táskát, 203!

A lényeg, hogy az office szoba és a fegyvertár szoba ajtaja közt nagyon kis távolság van, ezen kell átszaladni gyorsan és akkor nagy a valószínűsége, hogy a 2 két nyalókaszörny nem fog megtámadni.

Érdemes megvárni, hogy a fegyvertár szobába bejöjjön Tájrent és körbe futva itt könnyen elmenekülhetünk tőle. Az rendkívül nagy baj lenne, ha pont ott kerülnénk vele szembe, ahol a 2 nyalókaszörny van!

Vissza a Hall-ba! Varázsládához, legyen nálunk mindenképpen:

///2 doboz, rendőrautó hátulját nyitó kulcs, kés, gránát, puska, puskalőszer, villanógránát, 2 élet///!

---

Jobbra, oda ahol a játék elején kihúztuk a rendőrt, csak most persze tovább, le a garázshoz, pisztolytuningot felvenni az autóból! Idő és lőszer spórolás miatt én itt nem lőttem a kutyákat, csak menekültem. A kutyák miatt egy teljes életet el is kellett használni!

Egészen az újságíró cellájához, de előtte fejbe lőni a földön fekvő zombit!

Betenni a falnál a két elektromos izét, megoldani a feladatot, a jobb oldali drót felől jöjjön az áram, jobb alulról ne legyen világos a vezeték. Középen alul felfele nézzen. Ránézésre olyan mintha csak a bal felsőhöz menne áram, de a bal alsóhoz is fog menni.

Felvenni a kártyát, a vécé mellett van egy spré is, a parkolóba futni, és végre mehetünk tovább! A celláknál érdemes lehúzni a kart és azon a részen futni ahol nincs az a sok zombi, de jön Tájren. Ha két villanógránát van, akkor egy Tájrentnek és egy a zombiknak. Ha csak egy, mint most nekem, akkor egy Tájrentnek, utána belefúttam az egyik zombiba, védekező tárgy kés, majd tovább futottam.

4.) Csatorna részek

Na jó előtte még egy kis utca séta, be a kártyát, utána jobbra egy zöld növény.

GYORSAN futni az utca végéig, mert akkor Éda hamarabb odaér!

Boltban gránát, puska tuning, pisztolylőszer!

Futni egészen odáig, ahol van egy mentési hely és egy láda, fel a pisztolyt!

Ahogy megyünk lefele később egy krokodil!

Balra, jobbra, és utána gyorsan balra fele, én így csináltam!

A szemét között egy gránát, a létrán fel! Lifthez futni, majd le!

---

Jön az Éda rész, megnézni vele a létrát, majd elővesz egy fura eszközt. Azzal beindítani valami doboz szerűséget, majd a ventilátort túlpörgetni.

Megint doboz, megint ventilátor! Még mielőtt leesnénk, dobozra, hogy az ajtó kapja az áramot!

Ajtón ki, pisztolytöltényt felvenni!

Lépcsőn le, balra fele, konténer mellett balról elmenni, pirosas világítás mellett elmenni,

itt egy zombinak szétlőni a lábát, majd tovább, balra belehet kapcsolni egy dobozt!

Kicsit előre, egy nagy ládán felvenni a pisztolylőszert és villanógránátot.

Majd visszafele, fel egy kis lifttel ami zölden világít!

DE, előtte első zombi ami szembejön egy kicsit magunk felé csalni és ha már jó nagy távolság van, akkor tovább menni,

a következő női zombit ha balra fele csábítjuk, akkor szintén sikerülhet jobbra elmenni mellette

a földóncsúszó zombi is veszélyes, párat a fejébe lőni!

Addig menni amíg nincs egy zárt ajtó, jobbra megint doboz, kar le. Kb. ajtó felett felfele megint egy doboz, arra rá, lesz áram a ventilátorban!

Egy kicsit előre, de jön a hátunk mögött Tájrent, elé dobni a villanógránátot.

A ventilátor felé futni, majd lassabban teljesen elé menni, de közben aktiválni, majd átcsúszni a lyukon!

Két lépcsőn fel, kart le, be az új helyre, felvenni a karperecet!

Ki kell szabadulni:

//bal alul doboz, szemben bal doboz!

//Bal középen, majd szemben a jobb oldali!

//Végül jobb közép és szemben a középső!

Innen ki jobbra, be azon az ajtón ahol a karpereccel bemehetünk, majd balra tovább!

---

Ismét Leon!!!

Balra egy kis lifttel fel! Majd lefele, majd leugorni!

A csatornavízben egy bal zsákutcában puskalőszer.

Jó darabig menni, olyan részre érünk ahol egy sakk figura van betéve, itt minden zombit fejbelőni, egyenes tovább, majd jobbra le a lépcsőn, hordónál egy kés! Majd be a vízbe, jobbra és lecsúszni!

Teljesen végig egyenesen, balra fele egy sárgapor, a szörny piros pontjába lőni, kb. 2 méterről és balról megkerülni.

Balra fel, ajtónál tovább!

Lépcsőkön fel, a szobában balra a sötét széken puskalőszer! Szekrény kódja ////SZF////!

Kétszer le, jobbra mentési szalag, de még ne vegyük fel, varázsládához, ezeket viszem:

///puska, puskalőszer, usb-s jelvény, kés, 2 gránát, kék növény///

először a kést állítom be védekezés tárgynak

---

Kint a kart le, jön a híd.

Balra fel egy kurblit! Jobbra a szekrény kódja

///left 2, right 12, left 8.///

majd tovább az exit ajtónál!

Lefele, az itt lévő 3 zombit fejbe lőni!

Balra, betenni a kurblit!

Le a létrán, rögtön fel a zöld növényt, majd nagyon gyorsan balra fel. Utána megint a vízbe!

///FONTOS///, ennek a résznek itt jön a neheze! A nagy szörnyek kikerülése, ezért kell sok védekező tárgy. Valamikor jól sikerül, valamikor nagy szívás. És nagyon nézni kell hogy merre van az út.

Az első szörnybe egy lövés kb. 2 méterről és balról sikerült emgkerülni!

A második szörnyet sikerült erőteljesen balról elkerülni, csak itt nagyon vigyázni kell hogy nehogy rossz irányba forduljunk.

Utána baloldalt futni, hogy a harmadik lejövő szörnyet megelőzök, utána fel.

Polcról egy piros növényt fel, kombinálni a növényeket.

- Királynő figura fel, betenni a másik helyre,

- felettünk lévő zombit fejbe lőni

- fent kivenni a király figurát és le

- király figurát be, FONTOS, rengeteg időspórolás miatt itt hagyni a lángszóró fegyvert

- ajtót kinyitni

- király figurát ki, királynőt ki

- balra betenni a királynőt, utána bentebb a királyt betenni

- királynőt ki, egy kék virágot fel, királyt ki és végre mehetünk

Be a vízbe, felénk csábítani az első szörnyet, vissza ki a vízből, a szörny a víz alá megy, utána be a vízbe és szaladni egy bal oldali út felé.

Sajnos baloldalt, a vízből felbukkanó második szörny elkapott, lehet az volt a baj, hogy jobbról akartam megkerülni, de a védekező tárgy után balról el tudtam menni mellette! Valószínüleg az első szörny után érdemes teljesen baloldalt futni!

Utána a vízből ki, másik oldalon a vízbe, előre, egy szörny jön felénk, visszafele szaladni, egy kicsit balra fele, amikor felbukkan, akkor jobbról megkerülni! Ez sokszor sikerül, de most nem, mert beakadtam egy kiszögelésbe, de védekező tárgy után balról meg tudtam kerülni. Sajnos ezekkel most sok gránátot veszítettem!

Létrán fel, kulcsot fel, vissza egy kicsit fel. Most a másik irányba megyünk!

Az életveszteség miatt itt felvettem a zöld növényt és kombinálni a kékkel!

A kart le, le a vízbe, balra felvenni egy gránátot.

Egyenesen tovább, folyamatosan szaladni és baloldalt, hogy ne hogy a lecsúszó szörny elénk vágódjon!

Vízből fel, kurblit be, másik helyen balra puskalőszer fel.

Fent fejbe lőni a zombit, innen ki! Balra kinyitni az ajtót a kulccsal, bent felvenni a nagy port.

Másik ajtónál elhasználni a kulcsot, végre lehet törölni.

Bent eltolni a szekrényt, fel a lifttel, fent felvenni a mag lőszert, utána kint felvenni a magnum tuningot!

///Mivel belefér az időbe, ezért itt másodjára fevettem a hidden place filmet, azzal teljesen fel, az képeket előhívó szobába, onnan a STARS irodába felvenni a magnumhoz a lézercélzót. A STARS iroda előtt érdemes lassan lépésben bemenni, akkor nem támad a nyalókaszörny!///

Megint le, szekrényből felvenni a pisztolylőszer, másik szekrénybe SEMMI, asztalról kis port.

Visszafelé, felvenni a sakkfigurát, HELY hiány miatt kombináltam a két port, utána felvenni a zombi közelében hagyott pisztolylőszert, le a lifttel, fel a kék növényt, le a vízbe.

Kb. 2 méterre menni a szörnyhöz, belelőni és balról megkerülni!

Vissza egészen oda, ahol sakkfigurákkal kinyitjuk a zárat!

Sakkfigurák sorrendje, paraszt, királynő, király, másik oldalt balról futó, bástya, ló!

Varázsládához, ezeket viszem:

///PISZTOLY, pisztolylőszer (kb. 130 darab), 2 teljes élet, 1 gránát, mentés///

ITT mentek! (1ó39p)

-----

Főellenség felé. Előtte egy zöld és egy piros növény. Kapcsoló szekrénynél a harmadik marad piros!

A hang alapján megpróbálom elkerülni a lenyúló kezet.

Először a kezét csak simán el kell kerülni, utána be akarja törni az ajtót, ajtó előtt balra és amikor áttöri, elfuthatunk mellette.

Utána rögtön odafutni ahol megnyomunk egy gombot, utána lőni pl. pisztollyal vagy magnummal a szemet a kezén, olyan helyen térdeljen le, ahol jönni fog konténer. Ha ELKEZD LEFELE TÉRDELNI, akkor minél gyorsabban megnyomni a gombot és elüti a konténer. Ha még egyszer sikerül, akkor vége van! Itt van a földön, pisztoly és magnum lőszer.

Először rögtön futok a gombhoz ami elküldi a konténert, utána gyorsan felveszem a kést és a villanógránátot. Futok a konténer felé, amint elmegy el tudjak futni a szörny elől és így megúszom a csapását.

Másodjára szintén rögtön futni a gombhoz és elküldeni a konténert, de a gomb lenyomása után eldobni a villanó gránátot, különben nagy eséllyel belénk mar.

A pontatlan célzásom miatt én itt kizárólag pisztollyal lövöm ezt a főellenséget, mert annál nem baj ha sokat félrelövök.

A magnum lőszereket a harmadik formájának tartogatom!

A pisztollyal eléggé erőszakosan kell elfele találni, hogy ne kezdjen el nagyon üldözni minket. A hátán is van egy sárga szem, azt is érdemes eltalálni ha háttal van. Nagyon durván kell tartani a távolságot.

Végül eljutunk Édához. Visszafele felvehetünk egy kék növényt, a vezérlőterembe megyünk, a LÁDÁHOZ, ezek lesznek:

///PUSKA, puskalőszer ha van, 1 teljes élet, 1 kék növény///

onnan ki a hídhoz, majd balra a vonathoz, előtte fel egy piros növényt, bent meghúzni a kart, utána pedig a labor részbe.

5.) Labor

Jobbra be, Zölden világító ajtón be, étkezde, először középen fejbe lőni egy zombit, pisztolylőszert fel, van itt jobbra gránát, fel a létrán, másik oldalon le, van itt nagy por és egy kés.

ITT AZ ajtón óvatosan kimenni, mert balról egy zombi könnyen elkaphat!

Ahogy mendegélünk tovább, egy hulla kezében lesz a 2-es engedély jobbra, balra pedig puskalőszer, szekrényben tuning a lángszóróhoz, de az most nem kell, másik szekrényben semmi, ezért azt nem kell kinyitni!

Vissza a fő részhez, a balra lévő sötétszobában egy puskalőszer.

---

A labor középső részére menni, majd ott balra a 2-es részbe.

A mentési helyen van egy kis por. Mivel túlságosan kevés a puskalőszerem, ezért egy sárga és egy nagy port kombináltam.

Ezeket viszem:

///kés, gránát, puska, karperec teljes élet, kék növény///

Az utána lévő részen felvenni egy sárgaport, elfutni a két éledező növényzombi mellett!

Eljutunk egészen egy irányító teremig, jobbra beütni 2 kódot:

jobb felső, bal felső, felső közép, jobb felső felső közép, legalsó, jobb közép, bal alsó.

Sárgás gépből felvenni valami kis tartályt!

Ki a növény részhez, ott balra, a szobában betenni a tartályt egy gépbe,

elforgatás PIROS gomb, ZÖLD gomb,

elforgatás KÉK gomb, elforgatás PIROS gomb, ZÖLD gomb,

elforgatás KÉK gomb, elforgatás PIROS, végül ZÖLD gomb. És végül kivenni a tartályt.

FELVENNI a gránát és nagy port. A kevés puskalőszer miatt a sárga és angy porból csináltam puskalőszert.

Kint a másik irányba, vagyis balra fele, le a létrán. Majd tovább ki innen. Ha szembe fele jön egy növény zombi, akkor a rajta lévő valamelyik sárga kelésre puskával egyet rálőni.

---

Sötét helyen felvenni a puskalőszert, zombikat fejbe lőni, folyosó végére, a nyalóka mellet balra elfutni, gyorsan át a másik részbe.

Következő helyen fel a lépcsőn, minden zombit fejbe lőni, felvenni az aksit, sárgaport, pisztolylőszert majd vissza le.

Lassan ki az ajtón, lassan megközelíteni a nyalókaszörnyeket és rájuk dobni 2 gránátot, ha még él valamelyik akkor lőni!

///Aksit be, állása, piros kettővel jobbra, zöld hárommal jobbra!///

Balra be egy varázsládás szobába, kitenni dolgokat, felvenni a kést és a sárgaport.

Ott ahol lejöttünk a létrán, csak előtte balra el, felvenni egy nagy port, létrán fel.

Vissza oda ahol felvettük a tartályt, csak most be a tartályt. Vissza ki a növény részbe a kód kulcsért.

Ha szerencsénk van akkor nem találkozunk szembe Tájrenttel, ha nincs szerencse, akkor menjünk körbe.

Vissza ki a labor közepéhez!

---

Vissza oda, ahol felvettük a kettes kulcsot, ott az aksit be.

///Aksit be, állása, piros néggyel jobbra, zöld teljesen lefele!///

Vissza megint középre és irány a hármas rész!

---

Katona mellett egy gránát, utána Aksi be:

///piros pont felfele, zöld négyel jobbra!///

Tovább teljesen, a G vírust felszedjük, jobbra lévő részen nagypor, sárgapor és piros növény, varázsládához:

///Magnum, 2 helyet foglaló magnum lőszerek, pisztoly, pisztoly lőszer, 2 gránát, 1 villanógránát, karperec, 3 élet///

Mentést fel az asztalról, ITT MENTEK!!! LÁDÁBÓL az üres helyre a negyedik teljes élet!

(Itt az időm 1 óra 57 perc)
(hoszabbfajtánál 2 óra 5 perc)

Vissza teljesen, de jön közben egy főellenség. A szemeket kell lőni. Szélesen körbe-körbe futkározni, nagy távolságot tartani, zsákutca helyekre veszélyes bemenni. Ha három szemét kilőjük, akkor jön a gyenge pontja, aminél érdemes erős fegyvert használni. A tuningolt magnum nagyon hatásos ellene! Én itt teljesen magnummal megyek rá.

A vége fele nagyon durván bevadul ott érdemes jól célozni!

Az időspórolás miatt a sarkokban lévő rengeteg lőszert és egyebet nem szedtem fel, ráadásul nekem is rengeteg pisztoly lőszerem van. Bár elvileg meg lesz simán a jó idő, szóval mégis fel lehetett volna szedni pár dolgot.

---

Következő helyen ládából fel a puskát, még van 10 lőszerem hozzá, jó lesz ahhoz, hogy a szembe jövő növényzombikba egyet-egyet belelőjek, hogy gyorsan elmenjek mellettük.

Be a nagy középső liftbe. Lent fel az élet és egy kés.

Következő részeken növényzombik. Utána lévő helynél szembejön Tájrent, egyszerűen hagyom, hogy jöjjön és körbe megyek a kis helyen.

Utolsó varázsláda, ezeket viszem:

///pisztoly, két helynyi pisztolylőszer, magnum és hozzá 5 lőszer, 5 teljes élet///

Jön az utolsó főellenség! Ez egyszerre könnyű és nagyon szemét, mivel van egy halálos ütése. Azt úgy lehet megakadályozni, hogy jól eltaláljuk előtte a szívét. A halálos ütés előtt szét tárja a két kezét és ordít egy nagyot.

A halálos ütést körülbelül kétszer alkalmazza, ha sikerül kétszer megúszni, akkor valószínűleg nyert ügyünk van. Végül pedig a rakétavetővel szétlőni

Lent tovább, sok zombi jönne felénk, egyszerűen lőjünk oda egy rakétát és mindegyiknek vége!

---

2 óra 9 perc alatt sikerült, voltaképpen pár helyen lazábbra is vehettem volna.
A lazább megoldással 2 óra 16 perc lett!

A bejegyzés trackback címe:

https://baratcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr8814656561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása