Barát Csaba blog

Barát Csaba 911 támogatók listája (T41)

2018. november 30. - BCS911

Ez egy örök posztnak szánom, ahova összeírom azokat, akik esetleg támogatni fognak havi 100 forinttal. Például azért mert hálásak a 487 elérhető jutub videómnak és egyéb tartalomnak. Kivéve persze, ha valaki azt akarja, hogy a nik neve se legyen benne. Elvileg könnyedén lehet pénzt utalni a baratcsaba@gmail.com paypal címre. De ugye elvileg lehet számla számra is pénzt küldeni, de azt jobb ha imélben megkérdi valaki.

A nagy főnök ezt szeretné látni! (T40)

 A világunk felett álló erő az alábbit szeretné látni az emberektől! Vallásos emberek nevezhetik például istennek is.

1.) Magatoktól legyetek jók!

2.) Például vegyétek a fáradságot arra, hogy erkölcsösebb és okosabb emberre szavazzatok vagy egyéb módon azt támogassátok. És persze alap, hogy ne szavazzanak olyanra, akiről tudja az adott ember, hogy az a másik lop, csal, hazudik. Aki tudatosan az efféle rosszat támogatja, az természetesen alapból megbukott erkölcsileg és intelligencia szempontjából is.

3.) Magatoktól az értékeset kövessétek, ne pedig a felszínes dolgokat és felszínes influenszereket!

4.) Magatoktól tudjátok azt, hogy mi az és ki az aki jó és ki az és mi az ami rossz.

5.) Az embereknek maguknak kell rendet tartaniuk a legjobb tudásuk alapján. Például minél hatékonyabb rendőrséget, bíróságot, börtönt, vezetőséget létrehozni, minél jobban kivonni a forgalomból a romboló egyedeket. A legjobb és leghatékonyabb módszereket alkalmazni, hatalmas hittel. És a legkisebb rombolásokat is megakadályozni minél okosabban, például szemetelés.

6.) Minél jobban igyekezni betartani az igazak ajánlásait és minél jobban felismerni és alkalmazni a hasznos dolgokat.

7.) Stabilan támogatni az igaz prófétákat, annyira, hogy semmi hasznos dologból ne szenvedjenek hiányt.

8.) Olyan tudást és bölcsességet maguktól elérni, amely segít abban, hogy ne a hamis prófétákat kövessék, hanem azokat akik tényleg megérdemlik. És persze alap, hogy az emberek ne kövessenek szándékosan gonosz és deviáns dolgokat és embereket és vallásokat, hiteket.

9.) Az emberek ne mérgezzék magukat, próbáljanak minél egészségesebbek lenni és minél jobban odafigyelni arra, hogy a másik egészségét, pénzét, boldogságát ne rontsák le. Például ne igyanak alkoholt és ne cigizzenek. Alap, hogy az egyéni mérgezés is károsítja a nagyobb rendszert.

10.) Bölcsen figyelni arra, hogy mennyi gyereket csinál az ország és az egész emberiség. Alap, hogy mindenhol egy értelmes születés szabályozás törvényt kell alkalmazni!

11.) Alap, hogy ügyelni kell a természetre és mindenféle egyéb rendszerre is. A természet rombolók kapásból megbuktak erkölcsileg és intelligencia szempontjából.

433 videóm elérhetősége egy darab listában (T39)

Végre elkészítettem a listát az elérhető videóimról. Így végre egy helyen van minden. A témával kapcsolatban érdemes meghallgatni a 433-as videót.

Barát Csaba videók
Sok hasznos videó van benne!

Az atesiták nagyon elvannak nyomva! (V01)
https://youtu.be/NVmD4dGRdIk

A nagy összeomlás (V02)
https://youtu.be/H0FKb98aubs

A 666 szám és a sátánisták (V03)
https://youtu.be/e2kW2j79Pe8

Ilyen az igazi próféta (V04)
https://youtu.be/_QQCzkR5-NY

Nagyon sok baj van az emberekkel (V05)
https://youtu.be/l5aW4p_Zf6o

Halotak napja (V06)
https://youtu.be/nbjKr4-hzCA

Tovább

Magasabb szint a világfelfogásban (T37)

Aki nyomon követte az eddigi véleményeimet, annak ez most nem fog újat mondani. Nagyon sok ember először egy nihilista, ostoba, eléggé erkölcstelen hulladék. Közülük sokan ezt megunják, például 30 éves korukra, esetleg később. A nem éppen zseniális agyukkal megpróbálnak keresni valami magasabb erkölcsi és bölcsességi szintet. De ezt sok esetben nem a saját logikájuk fejlesztésével érik el, hanem azzal, hogy belemennek valami kész rendszerbe. Ilyen kész rendszer például egy vallás, vallási csoport, Biblia, ezoterikus irányzatok, ezoterikus csoportok, ezoterikus vezetők, előadók. Valójában ezek mind csapdák, akik ezeket követik, azok lehet, hogy tényleg jobb emberek lesznek, viszont nem lesznek képesek magasabb szintre jutni. Ráadásul hülyeséggel és károssággal vannak tele ezek a csapdák, gyakorlatilag sosem láttam olyat ezek közül amire ez ne lenne igaz. Az ezeket elhagyó emberek néha el is mondják azt, hogy ezek milyen hülyeségekkel voltak tele, például egy jutub videó formájában, azután belelépnek egy hasonló csapdába. Valószínűleg emberek hatalmas tömegei nem is képes többre, egyszerűen a logikai képességeik ennyire képesek. Például emberek milliói nem értik meg azt, hogy a Bibliát emberek írták, semmi köze egy istenhez. Attól, hogy egy könyvben van pár értelmes erkölcsi tanítás, például a ne lopj, az még nem lesz rögtön egy isten szava. Hogy a Bibliában milyen ellentmondások, gonoszságok és hülyeségek vannak az értelmesebb mondatok mellet, vagy hogy milyen hülyeségeket hoz elő az emberekből, azt nem sorolom fel, mert abból egy egész könyvet lehetne írni. Ráadásul a keresztény vallási irányzatok és a magán Biblia követők is ezernyi órában kritizálják egymást.

Ami még nagyon fontos, hogy rendkívül sokan, szinte mindenki, rengeteg helyen félreértelmezi a Biblia vagy régen íródott könyvek szövegeit. Nagyon sok szót és nagyon sok mondatot szó szerint vesznek, miközben az adott szó vagy mondat mást vagy nagyon mást jelent. Például látnak egy démon szót, és azt gondolják, hogy akkor ez egy gonosz élőlény, miközben csak hibás gondolkodás módot jelent. Például egy régi ember a bűnözőre nem azt mondja, hogy hibás és gonosz a gondolkodásod, hanem azt mondja, hogy egy démon lakozik benned. És bumm, ennyi miatt emberek 100 millió kapásból démoni, szcifis lényeket fantáziálnak össze. Vagy például a régi időkben voltak egész mondatok, amelyek rendkívül egyedi megfogalmazások voltak egy dologra, olyan megfogalmazások amelyeket 30 kilométerrel odébb már senki sem értet. Például, az ökör lehozta a maradékot nyugatról, a tyúk csillag végéről. Ebből valaki máris előadást csinálna, hogy milyen világvége jóslat ez, de az adott faluban valójában azt jelentette, hogy Józsi elhozta a maradék termést a földekről. A lélek szó sokszor egyszerűén csak az érzelmek szó helyettesítője. Az isten szó sokszor egyszerűen a rendszer szó helyettesítője. Nem lopj, mert hibásabban fog működni a gazdasági, szociális, politikai stb. rendszer. Nem lopj, mert istennek nem tetszik. Valójában az első mondatot jelenti. Ha képes vagy megérteni ezt a szavak és mondatok problémát, akkor kapásból okosabb leszel mint sok másik hívő.

Valamilyen vallási vagy ezoterikus irányzatot követed? Akkor kapásból elvágtad magadtól a lehetőséget, hogy egy bizonyos szint felé kerüljél. Ráadásul egy olyan rendszer részese vagy ami sok hibával van teli, ezért bármikor bolond út lehet belőle az adott helyen.

Sok hívő annyira óvodás szinten van, hogy számára az lesz isten véleménye, amihez egy ember odaírja, hogy az isten véleménye. Belegondoltál már abba, hogy ez mennyire nevetséges? Sok hívő ahelyett hogy próbálná ténylegesen fejleszti a saját logikáját és erkölcsét, csak mondatokat keresgél a világban, olyan mondatokat amihez odaírják, hogy az isten szava. Természetesen sokszor csak annak hisznek amire rá vannak kattanva, ha a Bibliába vannak beleszerelmesedve, akkor nem hisznek majd egy buddhista könyvnek. Ha egy buddhista könyvbe vannak beleszerelmesedve, akkor nem fognak hinni a Bibliának.

Rendkívül nagy valószínűséggel felvetődik a kérdés, hogy ha ezek az utak mind eleve bukta, akkor hogyan tudja azt, hogy mi a jó és mi a rossz? Miket kell csinálni? Kizárólag onnan, hogy képesé válik átlátni egy dolgot. Fejleszti a logikai és erkölcsi képességét. A fejlettebb logika az a helyesebb, igazabb logikát jelenti. Például ha átlátja azt, hogy a szemetelés tucatnyi kárt okozz a világban, látja a dominó hatást és az egyes részek károsságát, akkor teljesen egyértelmű, hogy a szemetelés rossz. És máris, régies módon oda írhatnánk, hogy isten mondá, hogy a szemetelés rossz, és aki szemetel az a pokolra kerül. Például, ha valaki felfogja az alkohol testre gyakorolt konkrét fizikai, kémiai, biológiai működését, mert részletesen utána is olvas, akkor onnantól 100%-osan egyértelmű, hogy nem szabad alkoholt inni. Ha valaki nem képes így magától gondolkodni, nem hajlandó vagy nem tudja magától átlátni, felfogni a rosszat és a jót, a cselekvések jelentését, akkor az természetesen soha nem érhet el egy magasabb szintet, ő neki egész életében valamelyik vallási vagy ezoterikus irányzat lesz csak a maximum szint, az azzal járó tévedésekkel eggyüt.

A nulla értéket követi a tömeg (T36)

Sok videóban és írásban megemlítettem azt, hogy például a jutubon a hatalmas tömegek nem az értékest követik, hanem a szórakoztató vagy akár a teljesen semmilyen tartalmat.

Ez a kép egy jó bizonyíték erre az állításra, de persze ezen kívül ezernyi konkrét példát lehetne mutatni. Ez az ember órákon keresztül csak egy legó autót építget, ráadásul csak simán, a könyv méretű útmutató alapján. És ezt a tartalmat sok idő után is 911 ember követi. Folyamatosan írogatnak is az üzenő falra. Sőt, erre a nagy semmire is pénzeket küldenek, például 1-5 eurót. Ja és az emberke semmi érdekes dologról nem beszél közben, hasznosról pláne nem. Tényleg csak kommentálja a halál unalmas legó autó építést és ehhez kapcsolódó dögunalmas dolgokat. És nem csak betegesen unatkozó 12 évesek nézik és írogatnak be, hanem még felnőtt emberek is.

 

vilagvege.JPG

A minimum ember szint (T35)

Vannak emberek, akiknek alapból egy sokkal magasabb szinten van a tudatuk. Ezek az emberek azok, akik eleve nem szemetelnek, nem akarnak ártani a másiknak csak azért mert a másik jobb vagy gyengébb nála, akinek nem poénos a gonosz dolgok, alapból nem akar csalni, lopni, hazudozni. Valaki esetleg azt gondolja, hogy ez a normál ember, pedig nem, ez már jóval előrébb van annál, mivel nagyon sok ember, emberek 100 millió sokkal rosszabbak ennél, emberek 100 milliói kisebb vagy nagyobb mértékben mély aljassággal és pusztítási vággyal vannak tele.

Genetikailag és kulturálisan vannak például szerencsés helyek, ahol nincsen semmi más kisebbség, és ahol nagyon sokan alapból a magasabb viselkedési szintet képviselik. Az ilyen helyen élők naiv módon, legalábbis közülük sokan hajlamosak azt hinni, hogy a Föld egyéb tömegei is pont olyan emberek mint ők, pedig nagyon nem, mert sokuk sokkal alacsonyabb szinten van. És ez konkrétabban azt jelenti, hogy tele vannak gonoszsággal és pusztítási vággyal. És ha nem tudatosak rá, akkor is tönkre teszik egymást és a terület fejlődését.

Itt én bevezetek egy fogalmat, a minimum embert. Ez a minimum ember szint bemutatja azt, hogy az ember hova tud visszafejlődni. Sokan eleve a rendkívül kártékony minimum ember tudat szinten vannak. Sok ember, aki sajnos erőteljesen eleve ilyen minimum ember, felnőtt korára sokat javíthat magán, de vannak akik nem igazán, ráadásul sokszor csak látszatra javultak, belül tele vannak rombolási vággyal, gonoszsággal, mély ostobaságokkal.

Magyarországon is vannak jó páran, akik teljesen a minimum ember szinten vannak, és nagyon sokan vannak, akik kisebb vagy nagyobb mértékben hasonlítanak erre a minimum ember szintre, például 80 vagy 60%-ban jellemző rájuk.

Most pedig lássuk mi a jellemző a 100%-os minimum ember szintre. Élvezi, hogy más embereknek árthat, ettől lesz boldog. Mindegy hogy gyerek vagy felnőtt, az a hatalmas vágy van benne, hogy minden nap mentálisan vagy fizikálisan ártson valakinek. Nem érdekli a szemetelés okozta károsítás, bárhol, bármikor szívesen eldobja a szemetét. Boldogan lelő minden állatot, ha adnak neki egy puskát, akkor is ha az az állat fajta teljesen a kihalás szélén van. És természetesen a világ legértékesebb és legszentebb fáit is boldogan kivágja vagy bárhogyan tönkreteszi. Imádja a káros szerek fogyasztását és elvárja, hogy neki és mindenkinek lehessen bárhol, bármilyen ártalmas és hülye dolgot csinálni. Nem tisztel semmit, bár előfordulhat, hogy tiszteli és rajong valamelyik kártékony, negatív dolgokat reklámozó sztárért. Sok esetben ösztönösen gyűlöli az értékes embereket és bármit amiből valamilyen komolyság, igazság, érték, rend, tisztaság sugárzik. Sokszor gyűlöli a jó törvényeket, amelyek segítségével például szép tiszta, rendes kinézete tud lenni egy városnak vagy bármilyen környéknek. Ha lát rá valamilyen lehetőséget, akkor igyekszik lopni, csalni, hazudni, és élvezi, ha sikerül bárhogyan becsapni másokat. Vonzódik számtalan undorító deviancia iránt. Mélyen ostoba vagy gonosz sok fontos témához, ezért azokat a témákat eleve hülyeségnek és valótlanságnak kiálltja ki. Egy jól működő közösségbe sokszor bőven elég 1-2 darab ilyen minimum embert betenni, onnantól kezdve az a minimum ember annyi gonoszságot csinál, hogy nagyon sokan vagy mindenki rosszul fogja érezni magát az adott helyen. És minél több ilyen minimum ember van, összességében annál rosszabbul fog működni az adott hely, és az egész ország működése is rosszabb lesz. Sokkal több beteg ember, sokkal rosszabb fejlődés, sőt, rengeteg hely erőteljesen visszafejlődik számtalan dologban. A minimum ember a szavazási lehetőségével is sokat árt, rendkívül nagy valószínűséggel szavaz olyan pártra, amely tele van hozzá hasonló gonoszságokkal és devianciákkal. Ráadásul nem érdekli vagy kifejezetten utálja a nagyobb közönséget, ő kizárólag magának akar jót. Ha tolvaj pártból vagy gonosz vezetőből neki rövid távon több pénze lesz, akkor szándékosan a rosszakra szavaz.

Vannak emberek akik eleve úgy születnek, hogy nincsenek bennük ezek a gonosz és kártékony tulajdonságok, ez a fajta kártékony gondolkodás és kártékony ösztönök. Ezeknek az embereknek nagyon fontos felfognia, hogy sok másik ember nem olyan mint ő, hanem nagyon más. És sok ember nem csak más, hanem sok másik emberben ez a minimum ember van, néha akár 90-100%-ban is.

Ha pedig valaki arra kíváncsi, hogy például egy közösség és egyének hova tudnak visszafejlődni, akkor annak csak el kell olvasnia azt amit a minimum ember szintről leírtam.

Ja és fontos felfogni azt, hogy a magyarországi vezetésben nagyon sok ilyen minimum ember van, mert ezek szeretik a könnyű pénzt és a hatalmat, és az adófizetők pénzét nagyon könnyű lenyúlni. Szívesen lépnek be a politikába, főleg úgy, hogy a minimum ember gondolat testvéreik már kikövezték nekik az utat. Plusz sok minimum ember és sok hülye szívesen szavaz is rájuk, szívesen elnéznek minden lopást, hazugságot, csalást. És egyszerű helyeken a minimum emberek sokszor szeretnek összefogni mások ellen, gyorsan összeköti őket az, hogy élvezik a rombolást és mindenféle gonoszságot.

Deviáns, gonosz, bunkó, buta emberek országa (T34)

szar_ember.JPG

Ez az ország ilyen emberekkel van teli. Amíg ilyen emberek vannak ebben az országban nem csoda az, hogy rosszul érzed magad iskolában, munkahelyen stb. Hogy mindenhol rossz működések vannak. Mindenhol tolvajok vannak. És kicsit sem csoda az, hogy 30 éve olyan kormánypártok uralkodnak Magyarországon mint a FIdesz és az MSZP. Beteg, deviáns, bunkó, gonosz emberek azt hiszik magukról hogy ők a jók, ők az okosak, és mélyen gyűlölik azokat, akik valóban okosak és valóban jók. Mondj nemet a gonosz és deviáns emberekre, mert ezektől rosszabb mindenkinek az élete.

Csinálok egy hasznos posztot és videót, amire sokszor nem dicsérő és támogató komment érkezik, ahogyan az értelmes országokban szokás, hanem nagyon buta, gonosz, deviáns ember kommentje. Természetesen ezek a férgek mindig le lesznek tiltva, de ebben az országban olyan sok van belőlük, hogy egyszerűen mindig felbukkan egy ilyen hozzászóló. Egyébként ezekre jellemző, hogy csak interneten keresztül ennyire bátrak, mert a a valóságban rendkívül gyáva kígyók.

Ami nagy probléma, hogy jutubon elterjedt egy olyan dolog, hogy sokan kifejezetten deviáns és egyben kizárólag szórakoztató jutub csatornát nyomatnak csak, mert látják azt, hogy nulla hasznos videóval is 100 ezernyi követőt lehet gyűjteni, pusztán csak azzal, hogy mindig deviánsan, hülyén viselkedik a videóban. És ez a jelenség pluszban ráerősít arra, hogy sok hulladék fejében teljes mértékben a hülyeség és a deviancia lesz a normális, a normális pedig a rossz. Ez pedig olyan helyzetekhez vezet, hogy még több viselkedni nem tudó hulladék lesz iskolákban és az élet későbbi szakaszaiban is. És ezernyi területen még rosszabbul fognak működni dolgok, mert az ilyen hulladék emberek agya folyamatosan vissza fogja dobni az értelmes gondolatokat.

Az ilyen hozzászólók, a jól látható gonoszságuk és ostobaságuk miatt le vannak tiltva minden értelmes helyről, és így pláne egy vélemény buborékban lesznek nagyon sokáig. És még inkább nem fognak tudni mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, ahol értelmesen kellene viselkedni vagy ahol egy komoly dolgot kellene felfogni.

A komoly témákkal foglalkozó magyar jutub csatornákon pont emiatt van letiltva a hozzászólás lehetőség, mert ha nyitva van, mindig jönnek a nagyon ostoba és nagyon rosszindulatú gonosz hozzászóló agyhalott, hulladék férgek. Mert Magyarországon ezekből tényleg nagyon sok van, és az sem véletlen, hogy Magyarország sok mindenben az utolsó helyen van. Az ilyen emberek tömegei miatt van utolsó helyeken. 

 

A zsidók a legmagasabb emberi minőséget képviselik? (T33)

Az egyik izraeli politikus szerint:
„az egész zsidó faj a legmagasabb emberi minőséget képviseli, a legintelligensebb, legjobb felfogással rendelkező a világon”.

Ez csak egy korrupciót támogató politikus dumálása, de azért vizsgáljuk meg ezt az állítást. Nagyon sok hatalmas cég zsidó kézben van, mit látunk ezektől a cégektől számtalan esetben az elmúlt 120 évben? Azt látjuk, hogy az egész világon brutális környezetszennyezéseket csinálnak. Ha lebuknak, akkor a legtöbb esetben nem vesznek vissza, nem szüntetik meg a pusztítást, hanem addig csinálják tovább, ameddig nem kapnak valami komolyabb büntetést. Sok esetben évtizedekig kellett harcolnia számtalan civil embereknek azért, hogy egy adott mérgező dolgot végre betiltson a hatóság.

Sok, nagyon nagy média cég szintén zsidó kézben van. Mit tudunk ezekkel kapcsolatban? Rendkívül fontos dolgokat elhallgatnak, ha pedig muszáj, akkor össze-vissza hazudoznak, vagy például politikusokat járatnak le. Ami ártana a főnökségnek vagy a gátlástalan üzletnek, azt nagyon erősen kerülik. Rendkívül fontos előadások vagy amatőr dokumentumfilmek vannak egy-egy témában, de ezeket például sohasem közlik, akkor sem, ha ezek nagyon sok konkrét bizonyítékot sorolnak fel. Esetleg csinálnak egy 10 perces, nagyon aljas és nagyon ostoba lejárató műsort a témában. Szóval azt látjuk ezekben, hogy teljes erőből egy hazug, aljas, gonosz szűk kör érdekeit szolgálják, egy igazán sátáni banda, akár pedofil botrányokkal is. Ezek az elhallgatások, hazugságok, megtévesztések szintén hozzájárulnak a világ pusztulásához.

A rossz, pusztító, hazug dolgokat kiszolgálva nem nehéz nagy pénzekhez hozzájutni. Ez nem nagy teljesítmény, hanem beteges erkölcstelenség, ami az egész világunkat elpusztíthatja, akár örökre is. Egy nagyon rövid távú és nagyon önző gondolkodás mód van jelen. Ez elmebetegség vagy pedig erőteljes szűklátókörűség.

Szóval a fent idézet korrupt politikusnak nincs igaza. Sehol sincs az, hogy egy egész nép összes tagja csodálatos lenne erkölcsileg és tudásban. A rasszok és népek között vannak genetikai és kulturális különbségek viselkedésben és felfogóképességben, de a sokaság még a legjobbaknál is eléggé borzalmas erkölcsileg és tudásban. A többséget nagyon könnyen megvezeti a média. A szavazatukat nagyon könnyen eladják gyöngyökért. Simán szavaznak tolvajokra és hazugokra, mert már képtelenek esélyt adni például egy negyedik pártnak. Mindenféle tudományos teszten is megbukik a többség, sőt, borzalmas eredményeket mutat.

Minden népnél, a legjobbnál is, csak nagyon kevés ember rendelkezik valóban jó szinten lévő erkölccsel és tudással.

Chrome böngészőben megbolondultak a színek (T32)

Van egy olyan monitorom ami egy laptophoz van kötve, egy nap azt vettem észre ennél a monitornál, hogy a színek kicsit furcsák lettek, főleg a kék, mert sok kék szín lila lett. Először azt hittem, hogy a monitorral vagy a laptop hardverével van baj, mert amikor a monitort kihúztam a laptopból, a laptop monitorján jók voltak a színek. Sok mindent próbálgattam, amíg nagy nehezen észrevettem azt, hogy nincs baj a monitorral, mert kizárólag a Chrome böngészőben helytelenek a színek.

A hibás színek azután lettek ismét normálisak, hogy a „Hardveres gyorsítás alkalmazása lehetőség szerint” menüpontot kikapcsoltam.

hardveresgyorsitas.JPG

 

süti beállítások módosítása